Beszámoló a Polgármesteri Hivatal 2014. évi tevékenységéről

A 2014. december 11-i képviselőtestületi ülés napirendjén szerepel dr. Szántó János jegyző beszámolója a XXII. kerületi polgármesteri hivatal 2014-es tevékenységéről.

Néhány részlet a ~30 oldalas beszámolóból:

Adóbevételeink

A 2014. évre vonatkozó adóbevételi előirányzat építményadó tekintetében 1.000 M Ft, kommunális adóban 190 M Ft, gépjárműadóban 160 M Ft, telekadóban 390 M Ft, talajterhelési díjban 20 M Ft, bírság/pótlék bevételeinket illetően 10 M Ft.

A több mint 1,7 milliárd forintos bevételünk jelentős szerepet foglal el az önkormányzat költségvetésében.

Az adóhatósági feltárások szisztematikusan, adóellenőrzési terv alapján, területi lehatárolás szerint folynak már évek óta.

Az idei évben is több területet jelöltünk ki feltárásra: a Mézesfehér utcai lakótelep, a Kísérleti és Őrnagy utcai lakótelep, a Háros utcai lakótelep és a Kápolna utcai lakótelep összes lakását és gépjárműtárolóját, továbbá az oktatási-nevelési célt szolgáló magánóvodákat, magán napköziket stb.

Ennek során áttekintettük 810 ingatlan TAKARNET ingatlan-nyilvántartási adatait, amit összevetettünk az adó-nyilvántartási adatainkkal.

E munka eredményeként ebből a térségből – és egyéb területekről soron kívül végzett feltárások kapcsán – az év folyamán összesen 318 olyan ingatlantulajdonost szólítottunk fel bevallásra, akik még nem adóznak lakásuk, garázsuk, egyéb adóköteles építményük, vagy telkük után.

A felszólításokra érkező bevallások feldolgozása jelenleg is folyamatban van.

Adójogi terület

Az adómegállapítások ellen benyújtott jogorvoslati kérelmek számából és az adó megfizetésének nehézségeire utaló részletfizetési és méltányossági kérelmek számából biztos következtetést lehet levonni az adójogi szabályozás megfelelőségéről.

Az év első tíz hónapjában összesen 18.389 db ügyiratunk volt ez az előző év hasonló időszakához képest 13%-os emelkedést mutat, azonban a tavalyi 11 db fellebbezéshez képest ebben az időintervallumban idén csupán 7 db jogorvoslati kérelem érkezett, ami az ügyek magas számához képest elenyésző.

Ezek az adatok egyértelműen arra utalnak, hogy az adórendelet szabályai elfogadottak, és általánosságban az érintettek részére elfogadható, teherbíró képességükhöz igazodó adóterhet keletkeztetnek.

Az ügyfél kérelmére 125 részletfizetési ügyet és 209 adó-méltányossági ügyet bíráltunk el az év során és természetesen minden indokolt esetben segítséget nyújtottunk fizetési könnyítés vagy adómérséklés formájában az erre rászoruló vagy átmeneti nehézséggel küzdő adózóknak.

Városrendezési feladatok

Budafok, “Szomszédok piac” projekt

Budapest Főváros Önkormányzata 2013. májusban meghirdette a TÉR-KÖZ városfejlesztési pályázatot a Fővárosi Városrehabilitációs Keret felhasználásával.

A pályázat lebonyolítója a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztálya. Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzata 118/2013. (VI.20.) határozatával döntött a pályázaton való részvételről.

A Képviselő-testület döntése alapján a kerület a régóta tervezett piac és környezetének rehabilitációjával, valamint a Stáció lépcső és a Budafoki Kálvária és környezete rehabilitációs jellegű megújításával pályázott.

Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata támogatást nyert a “Budafok-Belváros új piac létesítése és közterületi rehabilitációs program a Játék utca térségében” című projekt megvalósítására: a piac és környékének fejlesztésére 364.494.000 Ft támogatást ítélt meg a Fővárosi Közgyűlés (ez valamivel több mint öt millió forinttal kevesebb a benyújtott, 370.000.000 Ft igénnyel szemben). Ennek megfelelően a Képviselő-testület 210/2013. (X.31.) határozatával biztosította a megvalósításhoz szükséges önrészt.

Az új piac és a közterületi rehabilitáció projektben a pályázathoz beadott koncepcióterv továbbfejlesztéseként 2014. január végére elkészültek az építési engedélyezési tervek, de csak a beruházással érintett telkek telekegyesítési eljárásának lezárását követően indulhatott el érdemben az engedélyezési eljárás.

A Fővárosi Önkormányzat a pályázatok részletes anyagainak benyújtási határidejét 2014. augusztus 31. napban, a támogatási szerződés megkötésére vonatkozó határidőt pedig 2014. december 31. napban határozta meg.

A beruházás következő fontos mérföldköve volt 2014. július 18-án megkötött Támogatási Szerződés, amely az addigi döntésekkel és tervekkel összhangban lehetővé teszi a megvalósítást és a támogatások lehívását.

A piac megvalósítására vonatkozó Támogatási Szerződés értelmében a szerződés hatályba lépésének feltétele a jogerős építési engedély megszerzése és a Fővárosi Önkormányzat részére történő eljuttatása.

Az építési engedély 2014. szeptember 16-án jogerőre emelkedett, Budapest Főváros Önkormányzata azt 2014. október 6-án vette át, ezzel a Támogatási Szerződés hatályba lépett.

A projekt megvalósítása a partnerekkel egyeztetett és az engedélyekben szereplő módon 2014-2015. években várható.

Budafok-Belváros megújul projekt

Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzat Képviselő-testülete 36/2014. (II.27.) határozatával döntött a “Budafok-Belváros megújul” című program megindításáról, egyben a 2014. évi költségvetési céltartalékban elkülönítette a pályázat megvalósításához szükséges pénzügyi forrásként rendelkezésre bocsátott 50.000.000 Ft támogatási keretösszeget.

A Képviselő-testület ugyanebben a határozatában átfogó környezetalakítási koncepció elkészíttetéséről döntött, aminek fedezetét bruttó 8 millió Ft összeghatárig a Kossuth Lajos utcai homlokzat-felújítási pályázat keretének a terhére biztosította, ennek megfelelően a támogatási keretösszeg 42.000.000 Ft-ra módosult.

A környezetalakítási koncepció tervezési szerződését megkötöttük, a tervezés megindítása folyamatban van.

A pályázati felhívás az Önkormányzat honlapján jelent meg 2014. május 23-án, továbbá a Helyi Téma c. újságban is olvasható volt.

A Képviselő-testület 147/2014. (VI.19.) sz. határozatával úgy döntött, hogy a 2014. május 23-án közzétett “Budafok-Belváros megújul” program pályázati felhívására benyújtásra kerülő pályázatokat a Városfejlesztési Bizottság véleményezi és javaslatot tesz a pályázatok befogadására és a támogatás mértékére.

A pályázati eljárás során összesen 11 pályázó részesült összesen 35.047.096 Ft. támogatásban. Velük a szerződéskötési folyamat elkezdődött.

Nagytétényi központ rehabilitációja

A Nagytétényi központ rehabilitációjával kapcsolatban 2014. évben jelentős mértékben a fenntartás és az üzemeltetés volt a fő feladat.

A Szelmann-ház gazdasági szolgáltató részében a Budafok-Tétényért Városfejlesztő Kft. végezte az üzemeltetési feladatokat.

Ennek keretében kiépíttettük a telefon- és internetkapcsolatot és bebútoroztattuk a közös használatú helyiségeket, az ablakokra lamellás függönyt szereltünk és növényekkel tettük barátságosabbá a közlekedőket.

Az Európai Uniós pályázat során megvalósult Kulturális Központ épültében elsősorban garanciális javításokat végeztettük a generálkivitelezést végzett vállalkozóval.

Az egykori ortodox zsidó imaházból a műemléki szempontok figyelembe vételével kialakított könyvtárat nagyon megkedvelték az olvasók. Szinte minden időszakban vannak vendégek. Az ingatlan üzemeltetési feladatait a Főváros Szabó Ervin Könyvtár végzi.

A projektelemek közül a közterületi munkák jelentették a legnagyobb volument.

Bevezettük a közterületi gondnok funkciót. A gondnok minden nap körbejárja a rehabilitációs területet. Összeszedi a szemetet, ápolja és gondozza a növényeket, locsolja és rendszeresen vágja a füvet, valamint elvégzi a kisebb javítási és karbantartási munkákat.

Egyéb településrendezési feladatok

A Képviselő-testület rendeletet alkotott a településképi véleményezési eljárásról, amely során főépítészi vagy tervtanácsi előkészítés után alapvetően városképi okok alapján a polgármester saját hatáskörében dönt a tervezett építési tevékenységekről.

Az új rendelet első eredményei már láthatóak, a beérkező tervek építészeti minősége az év folyamán folyamatosan javult.

2014 évben november elejéig megközelítőleg 80 településképi véleményezési eljárás került lebonyolításra.

További két rendelet bevezetésének előkészítése is zajlott, egy a helyi értékvédelem és egy a favédelem kapcsán.

2014-ben a Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Városrendezési és Építési Szabályzatát (KÉSZ) három alkalommal módosította a Képviselő-testület, ami elősegítette, hogy a felmerült önkormányzati és lakossági igények figyelembevételével történhessen a kerületi ingatlanok rendezése, biztosítható legyen a kerületi városfejlesztési célokat figyelembe vevő megfelelő hasznosítás, fejlesztés.

Számos állami nagyberuházás miatt (M0 autópálya, vasútvonalak) kiemelt szerephez jutottak a környezetvédelmi ügyek.

A helyi ingatlanfejlesztések terén jelentős előrelépés nem történt, a válság eredményeképpen a nagyberuházások továbbra is előkészítő szakaszban vannak, a kerület területén inkább a társasház-építések, iparicsarnok-fejlesztések indultak meg.

Fontos feladatot jelentett 2014 év során a Fővárosi Önkormányzat gondozásában készült számos terv egyeztetése, ilyenek voltak Budapest településszerkezeti terve, a fővárosi rendezési szabályzat és Budapest területfejlesztési koncepciója és programja.

Az egyeztetések eredményeként a fővárosi településrendezési tervekbe a kerületi igények többsége beépítésre került. A tematikus fejlesztési programok terén széleskörű adatszolgáltatást teljesítettünk a 2014-20 európai uniós tervezési ciklus lehetséges kerületi szándékairól.

Helyiséggazdálkodás

Az Önkormányzatnak jelenleg összesen 154 db garázshelyisége és 390 db egyéb helyisége van, melyek főleg üzletek és pincék.

2014. októberig 544 helyiséget 88-90%-os arányban hasznosítottunk.

A garázsok vonatkozásában a hasznosítás aránya 79,1-89% között mozog évközben, míg az egyéb helyiségek esetében ez a szám 89,8-91,5%.

Az üres garázshelyiségek száma a 2013. októberi adathoz (28 üres garázs) képest kedvezőbb (jelenleg 17 garázshelyiség áll üresen).

A garázsok kihasználtságát az Iroda növelni tudta a Képviselő-testület 87/2014. (IV.17.) sz. határozatával elfogadott ún. garázskoncepció alapján. A koncepció a területi elhelyezkedésük és műszaki állapotuk alapján kategóriákba sorolta a garázsokat, és rendezte – több kategóriában szinten hagyta vagy csökkentette – a bérleti díjakat.

Az üresen álló egyéb helyiségek bérbeadását nehezíti többek között leromlott műszaki állapotuk, a közműellátottság hiánya, valamint a folyamatban lévő jogi problémák megoldatlansága.

A hosszú ideje nehezen kiadható, rossz műszaki állapotban lévő és közösköltség-fizetési kötelezettséggel terhelt pince- és üzlethelyiségek bérbevételére 2013. év folyamán, majd 2014. év elején írtunk ki pályázatot. E pályázat eredményeként 1 üzlethelyiség és 1 pince bérbeadására került sor.

Lakásgazdálkodás

A GVB 2013. december 16-i és 2014. június 16-i ülésén jelölt ki lakásokat piaci alapú bérleti díjjal történő bérbeadásra. A GVB döntései alapján az Önkormányzat két bérbevételi felhívás keretében mostanáig összesen 10 db lakást tudott ily módon hasznosítani.

A felújítási kötelezettséggel, piaci alapú bérleti díjjal történő bérbeadásra kiemelkedő nagyságú volt az érdeklődés, átlagosan egy lakásra három bérbevételi ajánlat érkezett.

2014-ben ezzel a konstrukcióval összesen tíz lakás felújítása történik meg.

A 2014-es év folyamán kettő költségalapú pályázatot bonyolított le a Vagyongazdálkodási Iroda.

  • A Magasház utca 1. szám alatti ún. nyugdíjasházban felújításra került 3 db lakás, amelyet költségalapú pályázaton adtunk bérbe.
  • A Kossuth Lajos utca 25-29. (Promontor Udvar Üzletház) két lakására és a Mária Terézia utca 27. szám alatti ingatlanban lévő lakásra kiírt pályázat eredményes volt, mindhárom lakásra bérleti szerződést kötött az Önkormányzat.

Ingatlan adás-vétel

2014. évben 8 alkalommal volt ingatlanárverés, ahol 4 db telekingatlant, 4 db üres lakást, és 6 db nem lakás helyiséget (pincét, tárolót, egyéb helyiséget) kínált az Önkormányzat eladásra.

A bevételek a megkötött adásvételi szerződések alapján az alábbiak szerint alakultak.

  • földértékesítés – 116 millió Ft
  • lakásértékesítés – 22 millió Ft
  • egyéb helyiség értékesítés – 44 millió Ft

Tulajdonosi képviselet társasházakban

Az Önkormányzat 112 társasházban rendelkezik kisebb-nagyobb tulajdoni hányaddal. A legkisebb tulajdoni hányad alig magasabb 1%-nál, a legnagyobb 87,6%.

A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 42. § (1) bekezdésében biztosított jogánál fogva 2014-ben egy esetben kezdeményeztük a társasház döntésének érvénytelenné nyilvánítását.

Ennek oka, hogy a Leányka utca 14-30. társasház a lakásokra fizetendő közös költséggel egyezően állapítja meg a garázshelyiségek után fizetendő közös költséget (150 Ft/m2/hó).

Az Önkormányzat tulajdonában álló garázsok önálló ELMŰ árammérővel rendelkeznek, fogyasztásukat a bérlők szerződés alapján külön fizetik meg a szolgáltató részére. A bérlők a társasház közös helyiségeit egyáltalán nem veszik igénybe, tekintettel arra, hogy a garázshelyiségek az utcára nyílnak, s így közvetlen kapcsolatban nincsenek a társasházzal.

A külső megközelítésük miatt a bérlők nem használják a liftet, a lépcsőházat, és a kaputelefont sem, így az ezen szolgáltatásokért kért közösköltség beszedését jogtalannak tartjuk.

Parkfenntartás, zöldterület

Folyamatos parkfenntartási munkákat végeztetünk a kiemelt és nem kiemelt területeken egyaránt, ami többek között a területek rendszeres kaszálását, virágok gondozását, cserjék gondozását, szemétszedést, burkolatsepréseket tartalmazza. A külterjes területeken is 7 alkalommal kaszáltattunk.

Sikeresen megszerveztük a lakosságnak biztosított egynyári virágok beszerzését és kiosztását, több mint 32.000 db, az Önkormányzat által biztosított egynyári virág díszítette kerületünket.

Májusban 520 cserép muskátlit helyeztettünk ki a kandeláberekre, melyek október végéig díszítették a kerületet, majd ingyenesen átadtuk a töveket azoknak a lakosoknak, akik jelentkeztek a teleltetésre.

Nagyobb mennyiségben gyártattunk játszótéri tájékoztató táblákat, kutyát bevinni tilos táblákat, melyeket folyamatosan helyezünk ki a közterületekre a közterületi rend és tisztaság fenntartásának érdekében.

A játszóterek gondnoki felügyeletét 10 játszótéren látják el erre megbízott személyek.

Játszóterek folyamatos karbantartása, eszközök folyamatos javítása összesen 150 esetben történt.

Mind intézményekben, mind közterületen elvégeztettük a játszótéri homokozók szükséges homokcseréjét.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is folyamatosan végeztettük a közterületi fák ápolási munkáit a szerződött vállalkozókkal.

Az Anna park zöldterület-helyreállítás során a buszmegállóban található régi épületek elbontása után a hiányzó parképítési munkák is elkészültek.

Megújult a borászszobor környezete.

A Leányka utcai felüljáró melletti Vihar utca és Anna utcák közötti területen egy korszerű, magas színvonalú új közpark létesült.

A Leányka utcai lakótelep parkfelújítás II. ütemeként a tavalyi évhez hasonló színvonalon készülhetett el a Leányka utca 3. és 9. szám közötti parkok kiépítése, új burkolatokkal, nagyobb zöldfelülettel, új játszóeszközökkel és automata öntözőrendszerrel.

A Pannónia-Mező utcai sportpályán a salakpálya helyett egy teljesen új, 800 m2-es, rekortán burkolatú sportpálya létesült, zajcsillapított kerítésekkel. A terület rendezése során a játszótér is újjáépült. A könnyebb közlekedés érdekében sétány épült, új parki bútorokkal.

Lakossági igények alapján a József Attila lakótelepen, valamint a Leányka lakótelepen egy-egy kutyafuttatót kialakítottunk térburkolással, parki bútorokkal és a Parkfenntartási Csoportunk által készített játszóeszközökkel felszerelve.

A Leányka utcai szánkózódombon, valamint a Tűzliliom utcai sportpálya mellett 4-4 db fitneszeszközt helyeztünk ki, öntött gumiburkolattal.

A Péter Pál utcai játszótér felújítása során új játszóeszközöket helyeztünk ki gumiburkolattal. Az átépítéssel érintett területen új térkő burkolat létesül, növényültetésekkel, ivókúttal, új közvilágítási lámpatestekkel és kerítéssel.

A TÉR_KÖZ pályázat keretében megvalósuló Stáció projekt kivitelezési munkáira a közbeszerzési eljárás folyamatban van, a kivitelezés előreláthatóan 2015. augusztus közepéig fog tartani.

Utak, járdák, forgalomtechnika

A kerületi kezelésű földutak karbantartása folyamatosan történt. A javítási munkák során a szükséges profiligazításra, zúzottkő-beszállításra, illetve kátyúzásra 25.000 m2-en; földútjaink pormentesítésére 27.500 m2-en; teszt jellegű, egyrétegű felületzárás technológia alkalmazására az igen meredek földutas szakaszokon 600 m2 felületen került sor.

Az aszfaltburkolatú kerületi utak kátyúzását (hagyományos és melegítéses technológiával) közel 8000 m2-en, aszfaltburkolatú járdák felújítási munkáit közel 3000 m2-en végeztettük el, míg a nagykockakő-burkolatú kerületi utak javítása közel 500 m2-en valósult meg.

Térköves járdafelújítási munkára idén közel 6500 m2 felületen került sor.

A tervezett munkák közül már elkészült a Napközi utcában a csapadékvíz-elvezetés megoldása, mely eddig nagy gondot okozott az ott lakó ingatlantulajdonosoknak.

Elkészült a Rózsakert Városközpont III. ütem burkolatfelújítási munkája a szervizút és sétány részen, mely már akadálymentesen is megközelíthető a megépített rámpán keresztül.

Megépült a Móricz Zsigmond utca Balatoni út – Halászsas utca közötti szakaszán a szilárd burkolatú út egyoldali térkőburkolatú járdával; az Eötvös utca Dobó utcán túli zsákutca szakaszán a szilárd burkolatú út egyoldali járda csatlakozással.

A Felső Sas utcában az 5. szám és az Alsó Sas utca közötti szakaszon gyalogutat építünk, mely a befejezéséhez közeledik.

A Karéj utca Füzike utca és Géza utca közötti szakaszán a szilárd burkolatú út kiépítése járdaépítéssel együtt jelenleg folyamatban van.

Szintén folyamatban van a Templom utca 6-18. sz. közötti szakaszán a burkolat kiépítése egyoldali járdával.

A Legyező utcai út- és járdaépítésre, a Katonai utcai útépítésre, a Csap utcai útépítésre, a Gyöngyszem és Dézsmaház utca közötti közterületen burkolatépítésre, a Hittérítő köz – Jogar utcában a szennyvízcsatorna kiépítésére, valamint azt követően a szilárd burkolatú útépítésre a közbeszerzési eljárás folyamatban van, a kivitelezésekre 2015. évben kerülhet sor (részben a BKISZ csatornaépítés után).

A meglévő szilárd burkolatú utak felújítására több helyszínen került sor: a Víg – Debrő utcában, a Gerinc utca Cserjés és Görgény utca közötti szakaszán, a Kisfaludy utcában, a Kötélgyártó utcában.

Jelenleg a Park utca Nagytétényi út – Művelődés utca közötti szakaszán, valamint a Vihar utcában az útfelújítási munkák befejező fázisához értünk.

Új járdák épültek a Kertész utca Gádor utca – Árpád utca közötti szakaszán, a Jókai Mór utca Művelődés és Hant utca közötti szakaszán, a Gyula vezér utca Vidám utca és Terv utca közötti szakaszán, a Barackos úton a 79. sz. – Szakiskola utca közötti szakaszon, valamint a Tegzes utcában a 33. sz – Szabina utca közötti szakaszán.

Jelenleg a Kolozsvári utca 1-17. sz. közötti szakaszán zajlik járdaépítés.

A Knoll József utcában és a Péter Pál utcában (Magdolna utca – Kova utca közötti szakaszon) a meglévő járda átépítése van folyamatban. A felújítás során az út szegélyét is átépíttettük oly módon, hogy a tervezett útfelújításhoz illeszkedjen.

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei évben is biztosítottunk anyagot a lakók által vállalt járdaépítésekhez, melynek keretében 2014. évben 40 címre szállíttattunk ki térkövet vagy járdalapot, melyből 910 m2 járda épült.

Intézményeink biztonságosabb megközelíthetősége érdekében a Baross Gábor Általános Iskola környezetében a Dózsa György úton, valamint a Szent László utcában parkolót építettünk.

A Hűség utca környezetében forgalomcsillapított övezetet hoztunk létre, forgalomcsillapító küszöböket építettünk. Lakossági igény alapján további forgalomcsillapító küszöböket építettünk ki a XI. utcában (2 db) és a Rózsakert utcában (1 db).

A Hosszúhegy utca 36. szám közelében bekövetkezett rézsűomlásra elnyertük a vis maior támogatást, a helyreállítás elkészült, az elszámolás megtörtént.

Közterület-használati szerződést 125 esetben kötöttünk, melyből több mint 3,5 millió forint folyt be.

Közvilágítás, víz, csatorna, hulladék

Elkészült a Jósika utca, Legyező utca, Mogyoró utca víznyomócső-építés összesen 465,0 fm, 15.700 e Ft értékben.

A csapadékvíz-elvezetési munkákon belül árkok felújítására, szegélyépítésre került sor, valamint a meglévő szikkasztó kutak, átereszek tisztítására.

A közvilágítási hálózatok építése során elkészült a Sólyom forduló 10-16. között két oszlop két lámpatesttel, a Kunyhó utcában meglévő hálózat sűrítése 12 lámpával, a Nagytétényi út 254/A melletti, Bartók óvoda mögötti 150 méteres gyalogút megvilágítására települt 5 kandeláber.

Továbbá többek között épült még világítás a Csúcs, a Magdolna, a Füzike, a Peták és Sport utcákban. Elkészült több terv is a jövendőbeli beruházások megvalósításához a lakosság biztonságérzetének növelése érdekében.

A kerület közterületeiről 2014. évben 800 m3 hulladékot szállíttattunk el. A kerületi lakosoktól a veszélyeshulladék-gyűjtési akció során 6700 kg veszélyes, 8200 kg ipari és 4200 kg e+e hulladékot vettünk át, és adtunk át ártalmatlanításra.

A kerület lakosságának az idei évben 17.050 db ingyenes zöldhulladék zsákot osztottunk ki.

Közterület-használat

Közterület-használati szerződést 125 esetben kötöttünk, melyből több mint 3,5 millió forint folyt be.

  • 58 esetben konténertárolásból 150.000 Ft
  • 20 esetben a halottak napi virágárusításból 200.000 Ft
  • 21 db közterületi pavilonból közel 2.500.000 Ft
  • 9 esetben filmforgatásból 280.000 Ft

A többi az egyéb szerződésekből folyt be (építőanyagtárolás, közhasználatra még át nem adott terület ideiglenes hasznosítása, gépkocsitárolás, Pécsi utcai garázsok).

Építésügyi hatósági feladatok

Az építéshatósági feladatkör iktatási adatai azt mutatják, hogy az ügyek száma a 2013-as évvel összehasonlítva arányaiban nem csökkent.

Az idén eddig 120 építési engedélyt adott ki az Építéshatósági és Általános Igazgatási Iroda. Az összes építésügyi hatósági döntés száma 1350, a telekalakítási eljárásokban a kiadott szakhatósági állásfoglalások száma pedig 29 volt.

Útlejegyzési eljárások

Az Építéshatósági és Általános Igazgatási Iroda közreműködésével több útlejegyzési eljárás van folyamatban, mely eljárások Budapest Főváros Kormányhivatalánál folynak.

Sikeresen zárult a Csuszka utcai gyalogos út kialakítása az idei évben.

Folyamatban van a Sík utca 231179 hrsz-ú ingatlan szabályozása; a Mária Terézia utca kétirányúsítása kapcsán az MSZP-telek 223609/3 hrsz-ú és a Kékvirág Bt. 223567 hrsz-ú ingatlan szabályozása. Ezen ingatlanok esetében érdemi döntést a hatóság még nem hozott.

Több éve húzódó útlejegyzési ügy a Pécsi utca és Karéj utca 221566 hrsz-ú ingatlané. A döntést az eljáró hatóság sajnos a mai napig nem hozta meg, a hatósággal a kapcsolattartás folyamatos.

A Csuszka utca további megnyitása érdekében az útlejegyzési eljárás megindításához a szükséges műszaki dokumentációt az Építéshatósági és Általános Igazgatási Iroda elkészíttette, a szakhatóságok által ellátott változási vázrajz megérkezett, az eljárás kezdeményezhetővé vált.

Vannak ingatlantulajdonosok, akik az útlejegyzési eljárás helyett adásvételi szerződés keretében adják át a közterületként leeső területüket az Önkormányzat számára. 2014. évben eddig 4 ilyen megállapodás előkészítése történt meg.

Egy-egy megállapodás előkészítése és lezárása általában több hónapot vesz igénybe attól is függően, hogy a telekalakítás hivatalból, vagy kérelemre lefolytatott eljárás keretein belül valósítható meg.

A 2014. évben beérkezett kérelmek, hivatalból indult eljárások, valamint a már vállalt kötelezettségek alapján a várható kártalanítási kifizetések elérhetik a 20.000 e Ft-ot. Nem zárható ki, hogy a kártalanítási kifizetések a korábbi évek szintjére nőnek, esetlegesen meg is haladják majd azokat, tekintettel a kerületünkben található, még mindig jelentős számú szabályozatlan ingatlanra.

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 2008. szeptember 1-től a közterület-célú terület-lejegyzések vonatkozásában a helyi építésügyi hatóságok hatáskörét megvonta, és az egyes eljárások lefolytatását az adott területen illetékes általános hatáskörű közigazgatási szervének hatáskörébe utalta, de a szakértő kirendelését, a dologi károkat és a kártalanítást továbbra is az Önkormányzatnak kell kifizetnie a helyi utak esetében, ebből következően a kártalanítási keretet továbbra is fenn kell tartani.

Amennyiben azonban a lejegyzés – megállapodás esetén – adásvétel útján megvalósítható, a telekalakítási eljárások az illetékes Földhivatal előtt lefolytathatók, az értékbecslés az Adóügyi Iroda közreműködésével elkészíttethető, az átruházáshoz szükséges szerződés pedig helyben megköthető, csökkentve ezzel a járulékos költségeket (pl. szakértői díj).

Ha a terület-lejegyzési eljárásokat a Kormányhivatal folytatja le, nincs lehetőség “belső” értékbecslés készíttetésére, az eljáró szerv mindenképpen külső szakembert bíz meg annak elkészíttetésével, a szakértői díj pedig a XXII. kerületi Önkormányzat költségvetését fogja terhelni, hasonlóan az egyéb, a telekszabályozás során fellépő költségekkel, a várhatóan – az általában a helyben megállapított négyzetméter-árnál jóval – magasabb terület-árral együtt.

Közútkezelés

Kerületünkben is megindult a kivitelezési munka a Budapesti Komplex Integrált Szennyvízkezelési Projekt keretében, melynek során eddig 23 munkakezdési engedélyt adtunk ki közel 50 helyszínre.

A munkakezdési engedély iránti kérelmek folyamatosan érkeznek, a befejezés várható ideje az eddig kiadott engedélyek tekintetében 2015. április vége.

A közútkezelői feladatok keretében adjuk ki az ingatlanok közműellátása kapcsán a nem közlekedési célú igénybevételhez szükséges közútkezelői és közterület-bontási engedélyeket és az ingatlanok megközelítését szolgáló útcsatlakozások kialakításához szükséges engedélyeket.

Az idei évben 213 ilyen engedélyt, továbbá 211 munkakezdési (közterület-bontási) engedélyt adtunk ki. Ez összesen 54 közútkezelői hozzájárulással több, mint a tavalyi évben volt.

A közterületen hozzájárulás nélkül, vagy az engedélytől eltérő burkolatbontási munkák miatt 21 alkalommal kellett a kivitelezőket/építtetőket felszólítani a szakszerű munka elvégzésére.

A Növény utcai csomópont 2013-ban elkészült. Az ideiglenes forgalomba helyezési eljárás előkészítése során derült ki, hogy a Főváros az elkészült szakaszt a korábbi nyilatkozataival ellentétben jelenleg nem kívánja kezelésbe és üzemeltetésbe venni, mivel az nem fővárosi tulajdonú területen valósult meg, illetve nem szerepel a Fővárosi Önkormányzat kezelésében lévő főútvonalak, közutak és közterületek kijelöléséről szóló 432/2012. (XII.29) Kormányrendelet mellékletében. A NIF Zrt.  a tulajdonba adáshoz szükséges telekalakítási eljárásokat kezdeményezte.

Annak érdekében, hogy a Növény utcai csomópontban a folyamatos közlekedés fenntartható maradjon, Önkormányzatunk a kezelői és üzemeltetői feladatokat ideiglenesen elvállalta.

2014. év júniusában megállapodás született a Fővárosi Önkormányzattal a kezelői és üzemeltetői feladatok átvállalásáról. A megállapodás hatályba lépésének feltétele: a jelenleg tulajdoni lap szerinti tulajdonosok tudomásul veszik és nem kifogásolják a megállapodásban foglaltakat, vagyis hogy az elkészült létesítmény kezelési és üzemeltetési feladatait a Fővárosi Önkormányzat nevében eljáró kezelő a BKK Zrt. látja el.

Az érintett felek részére a megkeresést megküldtük, az MNV Zrt. válaszára várunk.

Hatósági feladatok a környezetvédelem terén

Környezetvédelmi hatósági munka során év elejétől 399 db ügyiratunk volt, amelyeket túlnyomóan az állat-, növény-, fa- és zajvédelmi, hulladékgazdálkodási és a közösségellenes magatartások elkövetésével kapcsolatos ügyek tették ki, valamint olyan bejelentések, amelyeket más eljáró szervhez kellett továbbítanunk.

Idén a parlagfű elleni védekezés nyomán induló növényvédelmi eljárásokban főként az autópálya építés céljára kisajátított állami tulajdonban lévő ingatlanok esetében a vagyonkezelők, illetve tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetek kilétének megállapítása okozott nehézséget, amely nyomán több esetben éltek a kötelezettek fellebbezéssel. Jellemző probléma, hogy az állami terület kezelői nem napra készen vannak bejegyezve az ingatlan-nyilvántartásba.

A közösségellenes magatartások elkövetésének ügyében 20-25 esetben köteleztük az ügyfeleket jogszerű állapot helyreállítására, amelyek leggyakrabban az ingatlanok előtti közterület gyommentesítésére irányultak, de visszatérő probléma a települési szilárd hulladék gyűjtésével kapcsolatos magatartási szabályok megszegése is.

Jelenleg 13 db méhészt tartunk nyilván, akiket évente többször tájékoztatunk a szúnyogirtásokról, továbbá idén akkor is értesítettük a méhészeket, amikor a hatósági főállatorvos mézelő méhek nyúlós költésrothadása miatt zárlatot rendelt el.

A tavalyi feladatként végzett ebösszeírás során a késve beérkezett űrlapok feldolgozása is megtörtént, így összesen több mint 2500 db eb került be nyilvántartásunkba.

Anyakönyvi igazgatási feladatok

A kerületünkben nincs kórház, így születést évente csak 1-2 db-ot anyakönyvezünk. Ez lehet nem tervezett születés, vagy a Születésház által tervezett illetve levezetett szülési esemény, melyből ez évben 1 db volt.

A házasságra való bejelentkezés az idén hasonlóan alakult, mint a 2013-as évben. (házasságkötések száma 2013-ban 216 db, 2014 novemberéig 196 db). Az idei évben megnövekedett az anyakönyvvezetői hivatali helyiségben megkötött esküvők száma. A felmentési okok között megjelent a külföldi munkavállalás is.

A halálesetek száma 2013-as évben 204 db, 2014 novemberéig 170 db volt.

Hagyatéki ügyben 2013-ban 1005 alkalommal, idén november 24-ig 1011 alkalommal folyt le eljárás, az ügyek számának növekedése figyelhető meg.

Állampolgársági esküt tevők létszáma az egyszerűsített honosítási eljárás során csökken, 2013-ban 140 fő, a mai napig 107-en tettek le állampolgársági esküt.

Ipari-kereskedelmi tevékenységek

Kereskedelmi üzleteknél a kereskedők 2013-ban kereskedelmi tevékenység végzésére 184 db bejelentéssel éltek, 2014-ben ugyanezen időszak alatt 171 db bejelentés érkezett.

2013-ban 26 db új működési engedélyt adtunk ki, 2014-ben 15 db-ot.

Üzletet 2013-ban 85 db-ot szüntettek meg, 2014-ben 53 db-ot. Üzlet nyitvatartását a kereskedők 2013-ban 41 alkalommal módosították, 2014-ben pedig 27 esetben.

Ipari tevékenységet végzők 2013-ban 21 db bejelentés tettek, 2014-ben 12 db hatósági bejegyzés történt. Ipari tevékenység megszüntetését 2013-ban 6, 2014-ben pedig 4 esetben jelentették be. Telepengedélyt mindkét évben 5 db-ot adtunk.

Szálláshely

Jelentősebb változás a szálláshely-szolgáltatás területén nem történt kerületünkben.

Jelenleg 7 db szálláshely szolgáltató van kerületünkben. 2013-ban egy új közösségi szálláshely létesült, 2014-ben engedélyt egy esetben adtunk ki egyéb szálláshelyre, valamint egy szálláshely megszüntetését jelentették be.

Vásárok, piacok

Az előző évhez képest 2014-ben a kerületünkben használtcikk-vásár, termelői piac, alkalmi vásár, illetve iparcikk-piac is létesült. 3 db engedélyezett vásár, piac működik.

Forrás: budafokteteny.hu