Elkészült a Maci tagóvoda bővítése a Kereszt utcában

2014. december 11-én Szabolcs Attila országgyűlési képviselő és Karsay Ferenc polgármester átadta a Kereszt utcai óvoda új épületét, amit a 2015. januártól felvett óvodások vesznek majd birtokba.

A kerületben évek óta problémát okoz az óvodai túljelentkezés. Az önkormányzat a “Nevelési intézmények fejlesztése” című pályázat keretében csaknem 120 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el férőhelynövelésre, amelyet saját erővel egészített ki.

Az összegből a Kereszt utcai Maci Tagóvoda közvetlen szomszédságában álló, szervezeti változások miatt megüresedett önkormányzati irodaépületet alakították át, illetve kb. 200 m2-rel bővítették is.

A fejlesztés eredményeként 50 új óvodai férőhely létesült.

Külön öltözők, gyermek mosdókkal rendelkező két új csoportszoba, egy tornaszoba, egyéni fejlesztő szoba, melegítőkonyha és kiszolgáló helyiségek létesültek. Az óvoda szolgáltatásai akadálymentesen elérhetőek.

Tornaszoba a Maci óvodában, a XXII. kerületben

A budafoki Maci óvoda 2014. évi bővítése belülről

Öltözőszekrények a Maci tagóvodában (XXII. kerület, Kereszt utca)

Mosdó az óvodásoknak a XXII. kerületi Maci óvodában

A Kereszt utcai Maci óvoda kívülről (gyalogjáró) - Budafok, 2014. december

A budafoki Maci tagóvoda kertje játékokkal (Kereszt utcában)

*****

Néhány kép a 2014. évi bővítési munkálatokról:

A Kereszt utcai Maci óvoda bővítési munkálatai - 2014. március

A budafoki Maci óvoda bővítése - a felújítás alatt álló épület a Kereszt utca és Árpád utca sarkán (2014. május)

Készül a Maci tagóvoda új épülete Budafokon - 2014. július

Forrás: budafokteteny.hu, Karsay Ferenc, xxii.hu (fotók)


Kapcsolódó korábbi cikk a honlapon:
Várhatóan decemberre készül el a Maci tagóvoda bővítése a Kereszt utcában