Főzőverseny a Borfesztivál keretében a tangazdaságban

‘Borban az ebéd’ címmel főzőversenyt hirdetnek a 25. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál szervezői és a Budapesti Frisbee Sport Egyesület tagjai a XXII. kerület bejegyzett közösségei és baráti társaságai számára.

Frissítés (2014.08.23): a rendelkezésre álló helyek elfogytak, további csapatok jelentkezését nem tudják fogadni

Tudnivalók

A versenyző csapatok részére a szervezők tűztálcát, fát, vízvételi lehetőséget és egy garnitúra sörpadot biztosítanak.

A főzés kellékeit (bogrács, bográcsállvány, ételek alapanyagai, főzéshez és fogyasztáshoz szükséges eszközök), valamint a bemutatáshoz szükséges palackozott bort, illetve – igény szerint – sátrat, napernyőt a versenyzőknek kell magukkal hozniuk.

A helyszín elfoglalására 8:30 órától van lehetőség, az elkészült étel zsűrizésére várhatóan 13:00-13:30 között kerül sor. A zsűri tagjait a résztvevők a helyszínen ismerhetik meg.

A tangazdaság területén parkolni csak a ki- és bepakolás ideje alatt lehet.

Az elkészült ételeknek a következő követelményeknek kell eleget tenniük:

  • Az ételek elkészítéséhez bort kell használni, amely lehet bármilyen jófajta, zamatos nedű a szélrózsa minden irányából
  • Tálalása legyen harmóniában a Pezsgő- és Borfesztivál szellemiségével – de a szervezők értékelik, ha a benevezett közösségre jellemző tulajdonságok is feltűnnek benne
  • Az elkészült ételt a versenyzők saját maguk és barátaik örömére fogyaszthatják el, az esemény látogatói csupán a látványban és az illatokban gyönyörködhetnek (természetesen a csapatok saját belátásuk szerint kóstolóra invitálhatnak bárkit).
  • A zsűri megkóstolja a csapatok ételeit, és az értékelésnél nagy hangsúlyt kap az étel íze mellett az eredetiség, a kreativitás és az étel jellegének megfelelő tálalás. A humor se álljon távol a csapatoktól!

Nevezés

A nevezéseket a Klauzál Gábor Budafok-tétényi Művelődési Központ (Klauzál Ház) recepcióján kell 2014. augusztus 27-ig leadni, melyeket a szervezők az első 15 jelentkezőig fogadnak el.

A nevezési lap letölthető a fesztivál honlapjáról, illetve átvehető a Klauzál Ház recepcióján.


Kapcsolódó későbbi cikk a honlapon:
A 25. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál programja és tudnivalói