A kapitányságvezető a kerület aktuális közbiztonságáról (2014.12)

A Városfejlesztési Bizottság 2014. december 8-i ülésén Dr. Bató András, a kerületi Rendőrkapitányság vezetője megtartotta szokásos tájékoztatóját a kerület közbiztonsági helyzetéről.

Az alábbi eseményeket emelte ki tájékoztatóból:

2014. november 9-én rablás történt a Tesco áruházban. Ilyen bűncselekmény viszonylag kevés fordul elő a kerületben. Az elkövető erőszakot alkalmazott azzal a biztonsági őrrel szemben, aki az ajtónál meg akarta állítani (egy nyél nélküli pengével megvágta), majd elmenekült a helyszínről.

Az elkövetőről kamera- és fényképfelvétel állt rendelkezésre. A rendőrség a kerületi honlapon, a police.hu és a közösségi oldalakon arcképes felhívást tett közzé, ennek eredményeképpen sikerült elfogni az elkövetőt. Az illető a kihallgatás során elismerte tettét, a Budai Központi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

2014. november 30-án a Dukát utcában a tulajdonos arra lett figyelmes, hogy egy férfi az udvarában tartózkodik; felszólította, hogy távozzon ingatlanáról. A bejelentő részletes személyleírást tudott adni.

A rendőrök a környező utcákat átvizsgálták, és a személyleírás alapján elfogtak egy férfit, aki beismerte, hogy ő járt a bejelentő kertjében és onnan kábelt, fémet akart ellopni. A Bűnügyi Osztály vele szemben a büntetőeljárást megindította.

*****

Megjelent a kerületben több olyan “csapat”, akiknek sajátossága, hogy a kerület valamelyik pontján lopnak egy-két rendszámot, és ezt követően pár órával követik el a gépkocsival kapcsolatos bűncselekményeket – jellemzően gépkocsifeltöréseket. Általában oldalüveget és szélvédőt törnek be és minden értéket eltulajdonítanak az autóból.

A másik elkövetési forma, hogy a Vilmos utcai felüljárónál, illetőleg a 6-os főúti szakaszon a Savoya Parktól a Vilmos utcai felüljáróig, valamint a 7-es főútnál a Kamaraerdei részen volt olyan elkövetés, ahol csuklyában kiszálltak a gépkocsiból és a megálló gépkocsiból az ülésen lévő tárgyakat ellopták. Ezekben az ügyekben együtt dolgoznak a Pest megyei, a budaörsi, érdi és a szigetszentmiklósi rendőrkapitányságokkal.

Forrás: budafokteteny.hu