Befejeződött a Városház téri tüdőgondozó és pszichiátria felújítása

2014 novemberére megvalósult a budafoki Városház téren található Tüdőgondozó és Pszichiátriai, Addiktológiai Gondozó épületfelújítása és technológiai fejlesztése.

A projekt része volt az épület külső homlokzatának, nyílászáróinak és belső helyiségeinek felújítása; valamint a digitális radiológiára történő átállás.

Budafok-Tétény és Újbuda fele-fele arányban, összesen 40 millió forinttal járult hozzá a rekonstrukció költségeihez.

Az épület Újbuda Önkormányzat tulajdonában és a Szent Kristóf Szakrendelő vagyonkezelésében van, továbbá Albertfalva lakossága is ide van területileg beosztva.

2013 során a gondozó 23 ezer ellátást végzett: a betegek 75%-a a XXII. kerületből, 25%-a a XI. kerületből érkezett.

A XXII. kerületi Városház téren található tüdőgondozó és pszichiátria felújított épülete (2014. november)

Felújított tüdőgondozó a XXII. kerületben (Városház tér), 2014 novemberében

A felújított tüdőgondozó Budafokon 2014 novemberében

A XXII. kerületi tüdőgondozó lépcsőháza a 2014 őszi felújítást követően

Megújult belső terek és orvosi berendezések a budafoki tüdőgondozóban (2014. november)

Új orvosi eszközök kerültek a XXII. kerületben található tüdőgondozóba a 2014. október-novemberi felújítási projekt során

*****

A munkálatok 2014. október elején kezdődtek.

Kültéri munkák:

  • külső homlokzat teljes felújítása, szigetelése, mázolása
  • lábazati burkolati táblák cseréje
  • külső nyílászárók cseréje

Festő, mázoló munkák:

  • belső tisztasági festés 1 rétegben matt latexfestékkel, megelőző felületjavítással a teljes fal- és mennyezetfelületen, mindhárom szinten

Épületasztalos, épületlakatos munkák:

  • homlokzati nyílászárók cseréje
  • új, hangszigetelt ajtó elhelyezése a bejáratnál
  • porta átépítése

Beltéri munkák:

  • lépcsőházi üvegfal bontása
  • szellőző csőrendszer leszerelése
  • tetőtér szigetelése
A budafoki tüdőgondozó 2014 őszén, még a felújtás előtt

Felújítás előtt


Forrás: budafokteteny.hu, ujbuda.hu, kozbeszerzes.hu

Újbuda TV:
Megegyeztek a budafoki tüdőgondozó felújításáról
Promontor TV:
Elkezdődtek a felújítási munkálatok a Tüdőgondozó és Pszichiátriai Gondozó épületében
Átadták a felújított tüdőgondozót


Kapcsolódó korábbi cikk a honlapon:
A 2014. augusztus 28-i rendkívüli képviselőtestületi ülés napirendje
Idén megújulhat a Városház téri tüdőgondozó