Voyage SE – Budafoki LC a 15. fordulóban, az őszi szezon végén

2014. november 22-én (szombaton) 19 órától a Budafoki LC a Voyage Sport Egyesület ellen lép pályára idegenben, a Vasas sporttelepen, a BLSZ I. tizenötödik fordulójában.

Későbbi kiegészítés:
A mérkőzés eredménye; beszámolók

Mérkőzés előtti beharangozó:

A Voyage az elmúlt évek leggyengébb őszi szezonját produkálta, ez hatványozottan lesz igaz, ha a Budafok ellen sem tud javítani az egyébként jó képességű csapat.

A vendégek fontos rangadót veszítettek a múlt héten, ezt most nem engedhetik meg maguknak. A forduló rangadója a Fáy utcában lesz.

Bajnóczi Tamás (a Voyage SE vezetőedzője): Az előző fordulóban is, mint a legtöbb őszi meccsünkön mi irányítottuk a játékot és szép számmal dolgoztunk ki helyzeteket. A gólokat szélsőinktől várjuk, akik sajnos rossz szériában vannak, így a pontszerzés is nehezen megy.

Bármikor megtörhet azonban a jég, tavasszal biztosan, és akkor nehezen lehet majd ezt a csapatot legyűrni. Bármennyire rövid is a kispadunk, a Budafokot szeretnénk legyőzni a záró fordulóban.

Schróth Lajos (a Budafok vezetőedzője): Az előző héten az egyik gondunk az volt, hogy kicsit túlértékeltük a Pénzügyőr elleni sikerünket. Az Ikarus ellen a korán bekapott gól után sokat tettünk az egyenlítésért, de a meg nem adott gólunk és a kiállítás a vesztünket eredményezte, félév munkája vált a semmivé. Nem tudtuk elérni az áhított őszi dobogós helyezést.

Tudjuk, hogy a Voyage jó csapat. Az elmúlt bajnokságban kétszer is nyertek ellenünk, annak ellenére, hogy egyik meccsen sem érdemeltünk vereséget. Ahhoz, hogy a remény megmaradjon a dobogóra, pontra, pontokra van szükségünk.

A Budafoki LC szurkolói oldala a meccs előtt:

Szombaton zárul számunkra az őszi idény – nem túl emberbarát időpontban, 19:00-kor a Fáy utcában a Voyage ellen.

Ellenfelünk ugyan botladozik az utóbbi időben, de komolyan kell venni, főleg azért is, mert az előző bajnokságban úgy kaptunk ki tőlük oda-vissza, hogy gólt se szereztünk. Ennek ellenére cél a győzelem!


Kiegészítés (2014.11.23):

Voyage SE – Budafoki LC 0-0

A mérkőzés jegyzőkönyve [megszűnt hivatkozás]

A Budafoki LC szurkolói oldala a mérkőzést követően:

Az őszi idényzárón megbirkóztunk a hideggel, az emberhátránnyal, a néhol meglehetősen furcsa játékvezetéssel, meg a Vasas műfüves pálya félhomályával is, és nagyot küzdve rászolgáltunk az 1 pontra! A csapat úgy gondolom minden dícséretet megérdemel az őszi teljesítményéért, szép volt fiúk!

A Pesti Foci beszámolója:

A táblázat első felében helyet foglaló két csapat, a Voyage és a Budafok összecsapásának tétje az volt, hogy melyikük maradhat ott a dobogó közelében. A gólnélküli döntetlen azt jelentette, hogy a kettőjük közötti különbség nem változott, de a dobogós helyezésekért vívott küzdelemben ez nem sokat ért.

A mérkőzés kezdete előtt mindkét oldalon adódtak gondok. A házigazdák szakvezetője, Bajnóczi Tamás azért panaszkodott, mert különböző okok miatt csak egy cserejátékosa volt, míg Schróth Lajos csapatából ketten eltiltás, négyen sérülés miatt hiányoztak.

A Voyage kezdett lendületesebben, rendre vezette támadásait, de jól zárt a budafoki védelem. A 8. percben Kiss Balázs ívelt egy szabadrúgást a vendégek kapuja elé, Berhidai Zoltán azonban jól jött ki kapujából, és lehúzta a labdát a fejelni igyekvők Voyage játékosok elől.

A 13. percben vezetést szerezhetett volna a hazai együttes. Bognár Imre kilépett a budafoki védők között, 15 méterről lőtt, de a kapufát találta el.

A másik oldalon a 20. percben Bicskei Levente okozott gondot a Voyage védőinek, és csak közös erővel, szabálytalanul tudták megállítani a 16-os előtt. Kitűnő szögből végezhette el a szabadrúgást Fekete Máté, de a sorfalba vágta a labdát.

A félidő közepére kiegyenlítődött a játék, alábbhagyott a Voyage mezőnyfölénye. A 28. percben Bognár Imre végezhetett el szabadrúgást, és a léc alá tartó labdát Berhidai Zoltán a mezőnybe öklözte.

A 37. percben Zorgit Temujin az alapvonalig tört előre, onnét középre ívelte, ám a labda átszállt az érkező budafokiak felett. Nem véletlenül jegyezték meg a vendégek kispadján, hogy jobb megoldás lett volna, ha a lapos beadást választja.

Valamivel később Markovics Ádám került jó helyzetbe, de a hazai hátvéd, Cseh Péter egy gondolattal megelőzte, és elkanalazta előle a labdát.

A 43. percben tíz főre fogyatkozott a Budafok csapatának létszáma, mert Fekete Máté megsértette a játékvezetőt, és villant a piros lap.

Szünet után igyekezetek a csapatok, lüktető volt a játék, de helyzetek nélkül, mert a befejezéseket elkapkodták mindkét oldalon. Az idő múlásával érződött, hogy az emberhátrányban lévő Budafok inkább a védekezésre figyel, csak szórványos kontrákra épít, és ismét mezőnyfölénybe került a Voyage.

Ez egyben azt is jelentette, hogy a kapuk ritkábban kerültek veszélybe. Említésre méltó csak egy-egy szabadrúgás volt. A hazaiak részéről Benedek Tamás a sorfalba lőtte a labdát, holott ebben több lehetőség volt, míg a másik oldalon Lukács Levente szabadrúgásánál elkerülte a labda a jobb felső sarkot.

A hajrában kétszer is felcsillant a gólszerzés lehetősége a Voyage előtt, de Kiss Balázs, majd valamivel később Benedek Tamás is pontatlanul célzott.

*****

A mérkőzés legjobbja a Pesti Foci szerint Gubacsi Ákos volt.

A Budafok fiatal hátvédje – februárban töltötte be a 20. évet – jól fogta össze a védelmet, szinte hibátlanul játszott, és a döntő érdeme van abban, hogy az egy félidő keresztül létszámhátrányban lévő csapata egy pontot szerzett.

Bajnóczi Tamás (Voyage SE): Hiába birtokoltuk többet a labdát, a felállt védelem ellen nem találjuk az ellenszert. Ezért volt döcögős a játékunk, elmaradt a győzelmünk, és meg kellett elégednünk az egy ponttal.

Schróth Lajos (Budafoki LC): Nagyon értékes pontot szereztünk ötven percen keresztül tíz fővel játszva, egy jó csapat ellen.